Az őszinteségről a gyereknevelésben

Egyik este láttam egy jégkrém reklámot, melyben a fiatal nő egy lakásból, kezében a jégkrémmel mosolyogva hívja párját, és közli vele, hogy dugóban ül és a férfi intézzen el valamit.
Már többször láttam ezt a reklámot, de akkor este az jutott eszembe, hogy hányszor láthatnak gyermekeink hasonló eseményeket, akár így, televízióban, akár a valóságban.

Mit sugall ez?
Ha jól akarom érezni magam, hazudnom kell?
Teljesen normális helyzet az, hogy mást mondok, mint amit épp csinálok? Annak, akivel együtt élek, hazudok és még jól is érzem magam?

Nem szeretnék reklámpszichológiai fejtegetésbe kezdeni, ezért inkább nézzünk más szemszögből az őszinteséget.

Elvárjuk gyermekeinktől az igazmondást, de itt is működik a példamutatás. Azzal kezdődik, hogy csak olyan dolgot ígérjünk meg gyermekünknek, amit be is tartunk.

Ha megígérjük a gyermekünknek, hogy például, délután kimegyünk vele biciklizni, akkor azt tartsuk is be.

Ez nagyon fontos. A gyerek megtapasztalja az őszinteséget, a bizalmat, ami a támasza a felnőtté válás során.

Ha nem így teszünk, és nem tartjuk be a gyereknek tett ígéreteinket, akkor a gyerekünk azt érezheti, hogy nem bízhat meg a szüleiben, és a felnőttek világában ez így szokás. Az, hogy ez hová vezet...?

Nem állítom, hogy a mai világban azért nagyon kevés az adott szónak, a becsületnek hitele, mert a mai felnőtteknek gyermekként a szülei nem tartották be az ígéreteiket, de jó lenne, ha a mai szülők erre fokozottan figyelnének.

Van egy másik formája is a hazugságnak, amit szintén el kell kerülni:

Nem szabad arra kényszeríteni a gyereket, hogy hazudjon!

Nem nagy dolgokra gondolok, csak olyasmire, például, ha letagadtatjuk magunkat a telefonban.

Még egy fontos dologra szeretném felhívni a figyelmeteket, ez pedig a fantáziahazugság gyermekkorban.

Ez óvodáskorban a kreativitás egyik jele, és abban különbözik a valódi hazugságtól, hogy nem félrevezető céllal, a valós vagy mesebeli események szándékos meghamisításáért találja ki a gyerek, hanem saját élményeit, vágyait azonosítja a valósággal.

Ezeknek a legkülönbözőbb okai és megnyilvánulásai lehetnek, biztos számtalanszor találkoztatok vele. Ez jó játék is lehet, és semmiképpen nem büntetendő!

Válasz az előző bejegyzésre

Ahogy ígértem, íme a megoldás.

Az idézet Platóntól, az ókori görög filozófustól való. Érdekes, nem?


Biztos többen rácsodálkoznak erre, bár, ha jobban meggondoljuk, ma értékeink nagy része is ebből a korból származik. És még mennyi minden...

Az értékek továbbadása is a családban kezdődik, elsősorban a neveléssel, a mintaadással. Ennek első lépése, hogy mi magunk is eldöntsük, számunkra mik az értékek, és mit várunk el másoktól.

Ezen persze mindenkinek magának kell elgondolkoznia, illetve a párkapcsolatban ezeket a kérdéseket érdemes tisztázni.

Én most itt két újabb idézetet teszek közzé, melyet mindenkinek ajánlok a figyelmébe.


„Meséld el nekem – és el fogom felejteni.
Mutasd meg nekem – és emlékezni fogok rá.
Engedd, hogy megtegyem – és meg fogom jegyezni.”

„Csak azt tedd meg másokkal, amit szeretnél, hogy veled is megtegyenek.”

Még egyszer természetesen nem játszunk kitalálósdit, az első idézetet Konfuciusnak tulajdonítják, a második Hans Küngtől való.

Vajon ki írta ezt?

Beszélgettem egy nagyon kedves ismerősömmel gyereknevelésről, a korlátokról, amit a szülőknek kell(ene) felállítani a gyermek felé.

Amint elment, egy félórán belül a kezembe akadt egy könyv a könyvespolcomról - szerintem nincsenek véletlenek -, amibe belelapoztam, és ezt az idézetet találtam benne:

"Ha az apák hozzászoknak ahhoz, hogy korlátozás nélkül hagyják szaladgálni gyerekeiket, felnőtt gyerekeik előtt pedig szinte félnek egy szót is szólni; vagy ha a fiúk már azt hiszik, hogy erősebbek, mint az apák, tehát nem tartanak szüleiktől, és nem is törődnek azzal, amit mondanak, csak azért, hogy felnőttebbnek és önállóbbnak tűnjenek, akkor szét hull a demokrácia. Ilyen viszonyok között a tanárok is remegnek a diákjaiktól és inkább hízelegnek nekik, ahelyett, hogy biztos és erős kézzel egy egyenes útra vezetnék őket. A tanulók az ilyen tanárokat nem is nézik semmibe. Lázadóvá válnak, és végül már azt sem tudják elviselni, ha az ember egy egészen kis engedelmességet vár el tőlük. A végén aztán már a törvényeket sem tisztelik, mert senkit és semmit nem hajlandóak elismerni maguk fölött. És ez a zsarnokság kezdete."

Várom a tippeket az idézet szerzőjére...

Gyereknevelés, mint a párkapcsolat egyik meghatározó eleme

Mostanában a hozzánk forduló családok többségénél szóba került, hogy mennyire fontos, hogy a szülők egyetértsenek a gyermeknevelés területén (is).

A gyermek szempontjából nem kérdés, hogy mennyire fontos, hogy szülei ne mondjanak ellent egymásnak a gyermek előtt. Ez adja a korlátot, a világos határokat, ettől érzi magát biztonságban.

De, hogy a szülők szempontjából ez mennyire fontos, az talán még nem hangzott el elégszer.
Hogyan lehet tekintélye egy szülőnek, ha szülőtársa a gyermekük előtt kérdőjelezi meg?
Milyen példát lát a gyerek? - Így lehet beszélni anyával/apával? Csoda-e, ha kamaszkorában egyre szemtelenebb hangot üt meg?

Minden párnak ajánlom, tartsák be, hogy a gyermekük előtt nem vitatják a társuk döntését az egyes nevelési helyzetekben. Természetesen lehet nem egyetérteni, vitatni a döntést. Ezt azonban mindig kettesben tegyék. Beszéljék meg, mi nem tetszett egyiküknek, alakítsanak ki közös álláspontot és a továbbiakban azt képviseljék közösen a gyerek előtt.

PÁRUNK TISZTELETE ERRŐL IS SZÓL!

A családban ezt bármikor el lehet kezdeni - ha eddig nem ez volt a gyakorlat a gyermeknevelés területén -, arra viszont készülni kell, hogy a gyermek először majd nem érti a helyzetet, próbálkozni fog a szülői egység megbontásával, de ha kitartóak vagyunk, fantasztikus eredménye lesz.

A még gyermektelen pároknak ebben az esetben viszonylag könnyű dolguk van, "elég" ha megfogadják és később, a gyermek megszületésétől alkalmazzák.

Párválasztás

A párkapcsolat a párválasztással indul.

Hogy lehetünk biztosak abban, hogy akit választottunk, az egy életre boldoggá tesz? Sehogy! Itt csak az érzés, a megérzés lehet a segítségünkre.
Meg a régi mondás is: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!”

Ezt gondoljuk csak tovább! Miről is szól?

Nézd meg az anyját… hogy viselkedik az apjával. (Abban a szerencsés helyzetben, ha együtt vannak.) Mert a mintakövetés nem vicc.

Vagy fordítsuk meg a dolgot, a lány szemszögéből figyelve. Mit látunk? Hogy viselkedik párunk apja a párunk anyjával. Együtt vannak még? Ha nem, vajon miért? Ha az apa bántotta meg annak idején a feleségét, milyen példát hoz a párunk a kapcsolatba?

Természetesen nem arról beszélek, hogy elvált szülő gyerekének nem lehet tartós, boldog párkapcsolata. Lehet.
Sőt, boldog párkapcsolat mindenkinek jár.

Teszteljünk

Azt, hogy az elköteleződés előtt szerencsés lenne a pároknak egy házassági/élettársi felkészítő programon részt venni, évek óta szorgalmazom, bár sajnos süket fülekre találtam. Írtam már erről az előző bejegyzések egyikében, még tavaly.

A helyzet azóta sem változott. Ahogy a kérdés sem, mi lehet a recept a jó házasságra?

Most szeretnénk tapasztalatokat gyűjteni.
Nagyon valószínű, hogy a tapasztalatgyűjtés inkább arra lesz jó, hogy lássuk, hol lehetnek a problémák, de kezdetnek ez sem rossz.

Házastársi vagy élettársi kapcsolatban élőket kérünk meg arra, hogy kérdőívet töltsenek ki a házastársi elégedettségről.
A kérdőívet bárki kitöltheti, feltéve, hogy kapcsolatban él. A kérdőív anonim és a bejegyzés címére kattintva elérhető.
A kitöltés után elég, csak a küldés gombra kattintani.